Főoldal | FREEE Bloggerz | Interjúk | Lemeztippek | Pályázatok | FREEE Interaktív | Partiképek | Programok
Belépés
Név
Jelszó
Elfelejtetted a jelszót?
Regisztráld magad!

üzenőfal
Az üzenőfal használatához be kell jelentkezned!

szavazás
Melyik dj-t látnád szívesen egy classic partyn az alábbiak közül?
Slam Jr
Sterbinszky
Budai
Newl
Tommyboy
Chriss
Schulz
Kühl

fórum aktivitás
Keresés
Szűkítés
Szöveg
buliajánló

buliajánló

buliajánló

DJ Blog
lilla_vanilla
Sokkoló 2.
2009.07.27. 16:55

Hát, idén is megtörtént. Mániákus Norbert születésnap. Éljen. Talán nem volt olyan jó, mint tavaly, viszont kevesebb dologra emlékszem, ez mindenképpen pozitív :)

Készültünk rá, de mégsem voltam benne biztos, hogy megyünk. Minél inkább közeledett az időpont, annál punnyadtabbnak éreztem magam. Pedig igazán nagy okom volt az ünneplésre: lediplomáztam, születésnapom volt, és nem tudtam mindezt levezetni maydayen, mert dolgoznom kellett. Tehát ez lett volna a pótlás. Gondoltam ezt akkor, amikor még azt hittem, hogy nem megyünk. Aztán mentünk.

Cimbora este fél 12kor még trombitázott, és könyörgött, hogy döntsem már el, mi a tosz lesz. Hát, elmegyek fürcsizni, oszt kitalálom. Mondtam én, majd felvettem a fürdősapkát és elkezdtem hangosan dudorászni a zuhany alatt – azt hiszem, ez kibaszta a biztosítékot, mert ember felnyomta a szobában a váljumot maxra. Akkor talán menni kéne. Elővettem a hűtőből valami maradékot és a nyomatékosítás kedvéért megterítettem. Egyél bazmeg! Akkor megyünk? Nem, utána esti mese és fekvés.

Először az volt a terv, hogy azért nem iszunk buli előtt, mert 1. nem kéne utána úgy levezetni, 2. ki tudja, milyen lesz az esemény, és ha szar, haza is kéne jutni valahogy. (A taxi kérdése komoly anyagi problémákat okoz, egy oda- és visszautat eddig 10 ropiból úsztam meg a legolcsóbban, mert kb. 25 km-re lakom a szigettől. Ezért aztán inkább a sofőrszolgálatot szoktam választani. Már ha hajlandóak felvenni hétköznap hajnalban azt a kurva telefont.)

Tehát elvetettük az ivás ötletét addig a másodpercig, amíg be nem lépünk a hajóra és meg nem állapítjuk, hogy jó a zene. Aztán egy kicsit felgyorsultak az események: ez addig a másodpercig tartott, amíg be nem parkíroztam enyhén ferdén a személygépjárművet a szigetre, sőt, eközben egy kicsit már ki is löttyent a pálinka a gumiszőnyegre, mert észrevétlenül befaltuk a feles pohárral együtt. (Ugyanis teljesen véletlenül volt a kocsiban egy kedves barátomtól kapott vidéki házi mézes barackpálinka. És találtunk még 2 feles poharat abszolút nem előre megfontolt szándékból a csomagtérben felejtve. Micsoda szerencse! Igazából csak egy kis minta volt, 3 decike. Jó a fütyi is, de gondoltam, ez a pálinka bazmeg! Nehogymá ne érezzük az ízét annak, amit iszunk.)

Khmm. Egymásra néztünk. Egy pálinka? Nem pálinka! Mégegyet! Hú baszki, itten egy kicsit már facsarodott az arcom. Nem baj, jó lesz. Ááá, már csak egy felesre van benne, ne hagyjuk már itt. Jó. És megittuk a harmadik felest is. Ez kb másfél perc alatt zajlott le. Azt hiszem, behoztuk az eddig elvesztegetett időt. Fél 1 volt.

Kiszálltunk a kocsiból és megpillantottunk egy erőteljesen begeorginázott fiatalembert közvetlenül mellettünk. Ez erős kezdésnek bizonyult. És ki jelent meg hős vitézként kitoloncolni eme személyt az ájlendről? Richárd király, kedves barátom. Össze is ölelkeztünk, majd megígértette velem, hogy most nem erőszakolok meg holmi pálmákat, valamint nem iszom leszbikusra magam és tényleg jó leszek. Ámen.

Hát, most már nagyon kíváncsiak voltunk, hogy jó lesz-e a zene, a buli. Talán, mert a 3 pálesz kezdett jó hangulatot generálni, ráfogtuk, hogy jó lesz, és rendeltünk 2 újabbat. És terveztem, hogy 2 percen belül a következő kettőt is kirendelem. Geci keménynek éreztem magam, és tudtam, hogy ma rekordot döntök. A legtöbb pálinka megivásának hányás és rosszullét nélküli rekordja.

No, hát ez volt az a pont, ahol így egy hónapos távlatból már nem igazán emlékszem az eseményekre… egészen reggelig. Vannak homályos jelenetek, pl. hogy botrányosan édelegtem a cimborámmal, aki, mintha a testvérem lenne; így esett meg, hogy azt is mondhatom: vérfertőzősre ittam magam, de legalább nem növénytszexelősre vagy leszbikusra. És, hogy szexuális szokásaimat tovább ecseteljem ennek az éjszakának a tükrében, arra is emlékszem, hogy egy szegény fiatal srácocskába belegabalyodtam hajnaltájt, aki örömmel ölelgette bálna testemet, és még azt is csöndben tűrte, hogy néha kilapítsam, amikor elvesztettem az egyensúlyomat és hátraestem. Rá, ugyanis mögötte a hajó oldala volt… amikor már bebaszva is kezdtem kellemetlennek érezni ezt a dolgot, elhagytam a tett helyszínét, magyarán szólva otthagytam, mint eb a szarát. Nagyon sajnáltam szegényt így utólag, ki tudja, milyen sérülésekkel tért haza. Az is lehet, hogy megöltem. Belső sérüléseket szenvedett és pár nap után kimúlt. Ennek fényében pedig azt is mondhatom, hogy pedofilra, vagy gyilkosra ittam magam, ami nem szép, valljuk be.

Arra csak cimbi emlékeztetett utólag, hogy mindenre inni akartam. És ittunk is! Amikor megemlítette, hogy: hallod? Mondom mit bazmeg? Csúszik az acapella. Csúszik? Erre iszunk! És kirendeltem még kettőt. Aztán mondta, hogy elmegy pisilni, erre kikértem még 2 páleszt, hogy megünnepeljük. Aztán reggel azt is megünnepeltük 4 pálesszel, hogy elfogyott mindkettőnk pénze, amit hát… szóval nem kellett volna elkölteni. Az összeset legalábbis nem. Van, akinek az a félhavi fizetése. Szóval nyitottam egy számlát a pultban. Még jó, hogy azt már nem akartam megünnepelni. Cirka 25 pálinkát ittunk meg fejenként.

Azt hiszem reggel még rá akartam venni az ünnepeltet, hogy igyon má meg velem még egy pálinkát, de nem hajlott rá, úgyhogy meg kellett innom egymagam. Ezután egy nagy színes kavalkád a reggel. Már nem volt zene, már világos volt, az emberek elhagyták az objektumot, én meg még ott kóvályogtam a hajón, próbáltam elbúcsúzni a Ricsikétől, de jelentőségteljesen hátat fordított nekem és folytatta a neverending telefonbeszélgetést. Én azért egy darabig még nem tágítottam, úgyhogy miközben vártam rá, erőteljesen próbáltam koncentrálni arra, hogy 7 számjegyet beüssek a telefonomba egy sofőrszolgálat névjegyéről. Éreztem én, hogy nem nagyon akar sikerülni, de arra nem emlékeztem, hogy 15 tökismeretlen számot felhívtam reggel 5kor, mert mindig azt hittem, hogy most már jó lesz, amit beütöttem. Nem emlékszem, hogy bárkivel is beszélgettem volna, de felhívtam a számokat, az kurvaélet, mert benne volt a híváslistámban. Egyébként egész hasonlóak voltak ahhoz, amit tárcsázni kívántam. Amit viszont végképp nem értek, hogy miért akartam magamat felhívni. Egyszer sikerült is, de nem tudom megmagyarázni, mi vehetett rá arra, hogy azt a telefonszámot betárcsázzam, amiről éppen telefonálok. És most diplomáztam le bazmeg.

Na, ezután valahogy felmentem a szárazföldre. A cimbi már rég elveszett. De fent megtaláltam. A hot dogos mellett állt, vagyis próbált egyhelyben állni, és röhögve tömte magába a hotdogot úgy, hogy a ketchup meg a mustár meg a majonéz, meg még a jó élet tudja, mit pakolt bele, folyt szanaszét, le a földre, a száján csurgott lefelé, a kezét meg törölgette valami szószos szalvétába. És közben azt kérdezgette tőlem, hogy: de hol van a másik? Mondom milyen másik. Hát a hotdog. Hát baszki ott van a kezedben. De nem, volt egy másik. Atyaég bazmeg, el tudtál hagyni egy hotdogot, ember? Pfff. Azt mondja, lehet hogy megettem. Hát mondom, én nem ettem meg az biztos. De hol van a hotdog? Na jólvan, pusztuljunk a kocsi felé, nem indítok oknyomozást, hogy miért és hogyan tűnt el a második.

Elráncigáltam az autóig, majd megpróbáltam még egyszer a sofőrszolgálatot, és konstatáltam, hogy még mindig nem veszik fel. Még felhívtam a Ricsikét, hogy segítsen, küldjön valami embert aki hazavisz az autómmal együtt. Azt mondja: kérjek meg egy taxist, hogy vigyen haza az autóval. Háhh. Látom humorodnál vagy barátom. Nem hiszem el hogy haza kell így vezetnem bazmeg. Kettőig nem láttam, úgyhogy nagyon gyorsan össze kellett szednem magam. Én nem maradok itt, az kurvaélet. Igazából nem a vezetéssel van a baj, hanem a jogosítvány elvesztésével. Ugyanis a cimbi, akinek már egy kicsikét folyt a majonézes nyála a vadonatúj autóm ülésének vadonatúj kárpitjára, és közben fel-felhorkantott az anyóson, ma már elmondhatja magáról, hogy nincs jogsija. Azóta egy kicsit komolyabban kezeljük ezt az ügyet. Szerencsém volt, nem találkoztam rendőrökkel. Otthon olyan szépen beparkoltam arra a fasz helyre, ahova be szoktam állni, hogy még igazítanom sem kellett, amit normál esetben van, hogy többször is megteszek. Amit ekkor még nem vettem észre, az az volt, hogy a táskám teljes tartalma kiborult a kocsiban. Szerintem teljesen reflexszerű tevékenységek sorozata volt az, amit a szigetről elindulva hazáig végeztem, mert a vezetésen kívül semmit nem csináltam kielégítően. Valami mindig kimaradt.

A következő emlékképem az, hogy egy nagy feketeség van előttem, és kurvára szorítja valami a lábamat. Kinyitom a szememet, lenézek a lábamra, és azt látom, hogy cipőben fekszem a kibaszott ágyamban, de ez még semmi, mert a kabát is rajtam van bazmeg. Úgy ahogy volt eldőltem a hálóban, vetkőzés nuku. Átfordultam a másik oldalamra, és mit látok? Cimbi a kutyát ölelgeti az ágyban nagy boldogan, csukott szemmel mosolyog. Úristen bazmeg, mi a faszom történt itt még, amíg nem voltam ébren? Aztakurva. Hogy kerül a kutya az ágyba? És a cimbi miért van levetkőzve? Hmm. Najó, én megyek hányni.

Ezután lassan felkeltünk. Vagyis én az ágyban keltem fel, mert lábra állni nem tudtam. Megkértem a cimborát, hogy ha már így összemelegedtek, vigye le a büdit sétálni. Meg nézzen má be a kocsimba, mert nincs meg a pénztárcám, meg az egyik telefonom. Minő meglepetés. Amikor felértek, közölte, hogy kiborult egy üveg burn a kocsiban és tiszta ragacs minden. Áááá bazmeg ezt nem hiszem el... majd atyáskodva teremtett le, hogy hogy lehettem ilyen felelőtlen, a kocsi első ülésén volt a telefonom meg a pénztárcám, és simán feltörhették volna érte. Ehh. Felelőtlen? Nem tűnik fel, hogy 25 pálinka után hazavezettem? A jogsim még megvan, a kocsi egyben, más sem halt meg, és te azon vagy kiakadva, hogy otthagytam a cuccaimat? Engedj egy meleg fürdőt magadnak. Viheted a büdit is :)

Név: rakitomi
Dátum: 2010.08.30. 22:39
Üzenet: "...bálna testemet"??? :)))) LoooL Vhogy ehhez az archoz nem tudok elképzelni egy "olyan" testet. Viszont szép este lehetett főleg belülről átélni... :) 25 pálinka??? az még gombócból is sok muhaha :)
Név: McMurphy
Dátum: 2009.10.12. 20:10
Üzenet: csak most olvastam...komoly! :D egyszer bulizhatok veled??? nagyon szeretnék a cimbid lenni! a páleszt is bírom valamennyire! áhhh
Név: Yockheer
Dátum: 2009.09.25. 19:46
Üzenet: 25 feles simán megiható:) Tudom magamról csak Borovicka t ittunk:)
Név: BlackAngel
Dátum: 2009.09.01. 22:33
Üzenet: Lilla, azért én szeretlek :D A tegnap estém után megfogadtam, hogy nem iszom többé Fütyülős Mézes Bodzának nevezett SZESZES ITALT... bár lehet, hogy erre a mondatomra szerdán simán rácáfolok :D
Név: deftonz
Dátum: 2009.08.07. 17:52
Üzenet: utána kell is neked néhány fütyülős szeszesital, h feldolgozd az élményt.
Név: lilla_vanilla
Dátum: 2009.08.07. 11:24
Üzenet: jesször! nálam nincs nagy betű a gépen :P nekem már mindegy, én elhíztam. vállalom a következményeket.
Név: csp
Dátum: 2009.08.07. 11:21
Üzenet: Oké, a mondatot pedig nagy betűvel kezdjük. A fütyülőst pedig nem szeretem, mert állítólag nagyon hizlal.:)
Név: lilla_vanilla
Dátum: 2009.08.07. 11:16
Üzenet: iszok azt úgy mondják magyarul, hogy iszom. én is gratulálok a magyar nyelvtan helyesírási teljesítményedhez. de én sem kötekedni akarok ám... én is szívesen iszom veled versenyt, a deftonzzal a placebo koncerten találkozom, hogy csókolózzunk kézfogdosás nélkül, aztán letagadjuk. szívesen várlak téged is ott és akkor :)
Név: csp
Dátum: 2009.08.07. 11:10
Üzenet: Most olyan figyelmes voltam, hogy mindkétszer elolvastam. Nem vagyok szőrszálhasogató, gratulálok a teljesítményedhez, sőt be is akartam írni, hogy ne vedd kötekedésnek a hozzászólásomat. De ha akarod egyszer szívesen versenyt iszok veled, mint régen a kollégiumban.
Név: lilla_vanilla
Dátum: 2009.08.07. 11:02
Üzenet: erről beszélek. de ha figyelmesen olvastad volna a szöveget, rájöttél volna hamarabb is, hogy szeszes italról van benne szó, csak ugye a fütyülőst pálinkának is szokjuk nevezni mifelénk, a szórakozóhelyeken, az egyszerűség kedvéért. de legközelebb fütyülős szeszes italt írok, vagy szesztartalmat mérek, mielőtt blogbejegyzést terveznék írni. remélem szex közben is ilyen szőrszálhasogató vagy! imádnám!
Név: csp
Dátum: 2009.08.07. 10:49
Üzenet: A fütyülős nem pálinka, hanem szeszes ital. 25 pálinkától a Nyírő Gyulába vittek volna.
Név: lilla_vanilla
Dátum: 2009.08.07. 09:52
Üzenet: igen, túlzásoktól nem mentes a történet. igazából csak 3 páleszt ittam, és hazafelé totálkárra törtem az autót, majd bevittek a börtönbe is, és nincs kutyám sem. meg cimborám sincs. és a dokkolón sem voltam aznap éjjel. a ricsikét sem ismerem, csak menő volt így beállítani. (fütyülősből igazán kibírható mennyiség a 25 „feles”, főleg, ha ezt 5 óra leforgása alatt iszom meg. háziból nyilván nem tudtam volna meginni ennyit. és nem is akartam volna...) egyébként nem tudom, honnan jött a pálesz, de finom volt :)
Név: deftonz
Dátum: 2009.08.07. 00:12
Üzenet: milyen pálinka volt? remélem agárdi. :)
Név: csp
Dátum: 2009.08.06. 17:02
Üzenet: 25 pálesz? Kicsit soknak tűnik.. De egy két túlzást megkövetel a történet.
Név: lilla_vanilla
Dátum: 2009.07.28. 21:52
Üzenet: sajnos nem volt nálam gép, de adjunk fel itt hirdetést, hogy képet keresünk rólam ezzel a dátummal. biztos volt olyan szemfüles valaki, hogy lefotózza ezt a csendéletet :)
Név: matyie
Dátum: 2009.07.28. 21:45
Üzenet: a 25. pálesz után kellett vna egy képet csinálnod ide
Név: sYnus
Dátum: 2009.07.28. 17:35
Üzenet: megható sztori:) piásan meg ne vezessél, a jogsimat már nekem is elvették emiatt. mindenkinek elveszik. csak egy maradhat
vissza